FMS felmérés

Egy hatékony edzés nem csak a fejlesztő gyakorlatok megfelelő ütemezéséből áll. Kell egy kiegészítő rendszer a problémák feltérképezésére és javítására!

A Funkcionális mozgásminta szűrő, azaz FMS rendszer segítségével meggyőződhetünk arról, hogy fenn áll-e potenciális kockázat sérülésre? Az egyén mozgásmintáiban vannak-e elváltozások, korlátozottságok? Sajnos a hagyományos edzések során ezek a jellegzetességek gyakran rejtve maradnak.

7+3 egyszerűnek tűnő feladatot kell elvégezni, melyek objektív képet adnak a páciensről. Ezek a gyakorlatok nem igényelnek előkészületet, bemelegítést illetve gyakorlást, sőt éppen az a lényeg, hogy felkészületlenül teszteljük az alanyt. Hiszen a sérülések is felkészületlen helyzetben a leggyakoribbak...
Vannak szakemberek, akik elsősorban azért vizsgálják a mozgásmintákat, hogy kiszűrjék azokat, akikre nézve a fokozódó aktivitás sérülésveszélyt hozhat. Mások fókuszában a teljesítmény áll, és a mozgásmintákkal kapcsolatos ismereteiket felhasználják fittségi és teljesítményfokozó programjaik tervezésében és fejlesztésében. Ez pedig egy olyan rendszer, amely mindkettőt ötvözi.

Ez a program többéves innováció és jelenleg is folyó kutatások eredménye. A filozófia egy olyan rendszerrel kezdődik, amely az alapvető mozgásmintákat monitorozza. A kapott információ alapján az edző képes a páciens mozgásmintáira szabott, javító gyakorlatokat tartalmazó programot készíteni. Mind a fitnesz, mind a sport világában egyaránt hatékony, mert "a mozgásminta gyenge láncszemeire" összpontosít. "Hiába erősítjük bármely más láncszemét, attól a lánc egésze nem lesz erősebb."

Részleteit tekintve ez egy értékelő és osztályozó rendszer, amely a normális működés kulcsfontosságú mozgásmintáit dokumentálja. Ezen minták felmérésével könnyen azonosíthatóvá válnak olyan funkcionális korlátozottságok vagy aszimmetriák, melyek gátolhatják a funkcionális edzés, az erőnléti edzés hatékonyságát és torzíthatják a saját tested helyzetének-mozgásának megfelelő érzékelését. A rendszer központi eleme az FMS - pontszám, melynek segítségével a probléma behatárolható és a fejlődés nyomon követhető. A pontszámokhoz közvetlenül kapcsolódnak a leghatékonyabb korrekciós gyakorlatok, melyek segítenek helyreállítani a mechanikusan egészséges mozgásmintákat.
Tehát ez a rendszer nem csak kiszűri a problémás részeket, hanem korrigálja is... Egyszerű és hatékony gyakorlatokkal javítja a funkcionális fittséget és a sportteljesítményt.



Miért fontosak a mozgásminták és a stabilitás?

Izmaink a központi idegrendszer parancsait követik, méghozzá úgy, hogy idegrendszerünk az egyes izmok működését mozgásmintákba rendezi, majd egységként tárolja és hívja le azokat.

Gyermekkorban természetes módon alakulnak ki a helyes mozgásminták. Serdülőkorban az aszimmetrikus növekedési fázisok következtében különféle elváltozások keletkeznek, amik a korai felnőttkorra jobb esetben visszarendeződnek, rosszabb esetben a helytelen mozgásminták rögzülnek. Mindemellett sajnos egy sérülés, hirtelen fogyás, hízás, de akár a terhesség is módosíthatja a mozgásmintákat, mely a test mobilitását vagy stabilitását érinti. Az elváltozás lehet bizonyos mozgásformák korlátozottsága, vagy aszimmetria is. Utóbbira különösen érdemes odafigyelni, mert melegágya lehet a jövőbeli sérüléseknek!

A mozgásminták torzulásai akadályozhatják az izmok és az ízületek normális működését, mivel az érintett izmok nem képesek optimális működésre, a test más izmai fognak kompenzálni. A kompenzáció azért veszélyes, mert a mindennapok során és sportolás közben is sokszor rejtve marad a probléma, viszont a test számára ez jelentős többlet energia befektetést jelent, ráadásul gyakori, hogy az észrevétlenül duplán dolgozó izmok és az érintett ízületek túlterhelődnek, ami sérüléshez vagy korai elhasználódáshoz vezet.


A Funkcionális mozgásminta szuro (FMS) elvégzésével gyorsan meggyozodhetünk arról, áll-e fenn potenciális kockázat sérülésre. Mozgásminták, stabilitás mérése.

Akadály átlépés, stabilitás tesztelése.

Guggolás mérése, csípo mobilitás tesztelése.

Mozgásminták FMS felmérés, mozgásminták, stablitiás.

A hajlékonyság hiánya sérüléshez vezethet!

FMS felmérés fájdalom teszt.
Rotációs stabilítás felmérése - FMS.

Aktív nyújtottláb emelés.

FMS szurés. Aktív nyújtottláb emelésének mérése.

A szabályos guggolás készsége elengethetetlen a mozgáshoz!

FMS felmérés eszközei

FMS teszthez speciálisan kifejlesztett felmérő szett, ami nem áll másból, mint három rúdból, egy kötélből és egy lécből :) Semmi rácsíptetős csipogó kütyü, mert akárcsak a kettlebell edzésnélnél, itt is az egyszerű dolgok a leghatékonyabbak.

FMS felmérés tesztjei


1. Mély Guggolás: A guggolás a legtöbb sportághoz szükséges. Ha jól hajtják végre, az egész test mechanikájára nézve kihívást jelent. Felmérhető vele a csípő, a térd és a boka kétoldali, szimmetrikus, funkcionális mobilitása. A fej fölött tartott rúd segítségével felmérhető a váll és a háti gerinc kétoldali szimmetrikus mobilitása.

2. Akadály Átlépés: A teszt kihívást jelent a test megfelelő lépés-mechanikáját illetően. Szükséges hozzá a csípő és a törzs megfelelő koordinációja, stabilitása a lépés kivitelezésekor, valamint az egy lábon állás stabilitása. Az akadály átlépéssel felmérhető a csípő, a térd és a boka kétoldalú funkcionális mobilitása és stabilitása.

3. Kitörés egy vonalban: Ez a gyakorlat olyan helyzetbe kényszeríti a testet, ahol a fordulás, fékezés és oldalazás során ható erőket lehet szimulálni. Ennek során az alsótest váltott állásba kerül, amelyben a törzs számára a rotációnak való ellenállás és a helyes testtartás megőrzése jelenti a kihívást. Felmérhető a csípő és a boka mobilitása és stabilitása, a combfeszítő lazasága és a térd stabilitása.

4. Váll-mobilitás: A teszt a befelé forgatás, közelítés és nyújtás, illetve a kifelé forgatás, távolítás és hajlítás kombinációjában méri fel a váll kétoldali mozgástartományát. Normális lapocka mobilitást és háti gerincfeszítést is igényel.

5. Aktív nyújtottláb emelés: Az alsó végtag elfüggetlenítésének képességét teszteli a törzsstabilitás megtartása mellett. Felméri a combhajlító és vádli aktív hajlékonyságát a medence stabilizálása és a másik láb aktív feszítése során.

6. Törzsstabilitás-fekvőtámasz: A teszt a gerinc elülső és hátoldali stabilizációját méri fel egy zárt mozgássorú felsőtest mozdulat során. A szagittális síkban vizsgálja a törzsstabilitást, mialatt a felső végtagok egy szimmetrikus mozdulatot hajtanak végre.

7. Rotációs stabilitás: Ez a teszt egy olyan komplex mozgásforma, amelyhez megfelelő neuromuszkuláris koordináció szükséges, és az, hogy a törzs megfelelően továbbítsa az energiát egyik testrészből a másikba. A rotációs stabilitás teszt több síkban vizsgálja a törzsstabilitást egy kombinált, az alsó és felső végtagot is érintő mozdulat során.

Hogyan kezdjem el?

Keress fel egy FMS szaktanácsadót, aki elvégzi rajtad a tesztet, és segít kiértékelni. Orvosi vizsgálat nem szükséges hozzá, hiszen ez a rendszer pont arra hivatott, hogy kiszűrje a problémákat, és rámutat azokra a területekre, amikkel esetleg orvoshoz kell fordulni. Jobb esetben pedig megelőzhető az orvosi beavatkozás, a gyógytornaszerű korrekciós gyakorlatokkal, illetve a megfelelően kiválasztott kettlebell gyakorlatokkal.